Szigetelőanyag hőátbocsátási tényező

Szigetelőanyag hőátbocsátási tényező

A hő nem csupán a falakon keresztül távozik – igaz kétség kívül a falak alkotják arányaiban az épületek legnagyobb határoló felületeit.Így korántsem biztos, hogy a falak hőszigetelésével tehetünk a legtöbbet a kiszökő hő ellen.

Azt talán senki nem vitatja, hogy aki otthonában finom meleget szeretne, az vagy eleve, vagy utólagosan szigetelje házát.

Az utólagos hőszigetelés hatékonysága – azaz megtérülése – nagyban függ attól, hogy sikerül-e felderíteni az épület ilyen szempontból gyenge pontjait. 

Hőveszteségek

Hivatalos energetikai számításkor egy háromlépcsős követelményrendszer szerint kell az épület hőszigetelését vizsgálni, ebből az egyik vonatkozik a határoló szerkezetekre (fal, tető, födém), melyek megfelelőséget a hőátbocsátás kiszámításával ellenőrizhetjük.

A hőátbocsátás (U-érték) azt jelzi, hogy egy négyzetméter felületen mennyi energia halad át, ha a felület két oldala között egy fok a hőmérséklet különbség. Egy új épület esetén ezen U-érték betartása a szerkezetek megválasztása során kötelező, meglévő épület utólagos hőszigetelésénél pedig összehasonlíthatóságot biztosít.
Ne felejtsük el, hogy egy-egy szerkezet (a fal, a tető, vagy a födém) hőátbocsátás szerinti megfelelősége nem garantálja feltétlenül azt, hogy az egész épületre vonatkozó további határértékek is automatikusan teljesülnek.

Szigetelőanyag hőátbocsátási tényező – Hővezetési és hőátadási tényező

Hővezetésről beszélhetünk folyadékok és gázok esetében is, de ez a fajta hőterjedés leginkább szilárd anyagokra jellemző, mert ezekben a hő csak vezetéssel terjedhet. Ebben az esetben a hő az anyag egyik részecskéjéről a másikra adódik át, a részecskék pedig mozdulatlanok maradnak.

A hővezetési tényező jele (λ) lambda, mértékegysége W/mK. Megmutatja, hogy mennyi hőmennyiség áramlik át az anyagon, egységnyi vastagságon és egységnyi hőmérsékletkülönbség hatására.

Néhány anyag hővezetési tényezője:

  • Knauf Insulation Classic üveggyapot λ=0,044 W/mK
  • Homlokzati grafitos polisztirol hőszigetelés λ=0,032 W/mK
  • Austrotherm homlokzati polisztirol hőszigetelés λ=0,039 W/mK
  • Rockwool Frontrock vakolható kőzetgyapot λ=0,036 W/mK
  • Leier Mátratherm 25 N+F tégla λ=0,206 W/mK
  • Wienerberger Porotherm HS 44 tégla λ=0,30 W/mK
  • Ytong falazóelem P2-0,5 λ=0,117 W/mK

Ha ebben a rövid felsorolásban nem található annak az anyagnak a hővezetési tényezője, amelyet keresett, akkor kérem keressen telefonon és mi segítünk:  Tel: 06-70-683-3330

Hőátadás

 

 

 

ROCKWOOL – Hőátbocsátási tényező

ROCKWOOL – Hőátbocsátási tényező

A hőátadás egy olyan összetett fizikai jelenség, amely a hőterjedésnek nem egy külön formája, hanem a hővezetés, hőszállítás és a hősugárzás együttes jelenléte, éppen ezért nagyon körülményes egzakt módszerekkel kezelni, nagy a szerepe a kísérleteknek.

A hőátadás a szerkezetek felületei és a velük érintkező levegő között alakul ki. A hőátadási tényező nagyságát befolyásolják az áramlási viszonyok, vagyis nem mindegy, hogy a felület vízszintes vagy függőleges helyzetű vagy, hogy mekkora a szélsebesség. A hőátadási tényező értékét kiszámolni minden esetre nagyon körülményes és fáradságos feladat, valamint az áramlási és hőtani viszonyok pontos ismeretére lenne szükség. A gyakorlatban méréssel határozzák meg ennek a nagyságát, vagy jellemző értékeket használnak, ahogy párat itt is felsorolunk.

A hőátadási mértékegysége W/m2K. A hőátadási tényező néhány esetben:

  • A határolószerkezetnek mozgásban lévő, hidegebb közeggel érintkező felületén, 2 m/s szélsebesség esetén: α= 23 W/m2K
  • A határolószerkezetnek nyugalomban lévő, hidegebb közeggel érintkező felületén, alulról felfelé irányuló vagy vízszintes hőáramlás esetén: α= 10,5 W/m2K

Néhány jellemző szerkezet hőátbocsátási tényezője

Végül álljon itt egy táblázat az összehasonlítás kedvéért, néhány jellemző falszerkezet hőátbocsátási tényezőjével különböző vastagságú szigeteléseket feltételezve:

    Szigetelés vastagsága (mm)
Faltípus 0 50 80 100
Vályog (vertfal) 50 1,38 0,52 0,38 0,32
Vályog (tégla) 60 1 0,47 0,35 0,3
B-30 1,45 0,53 0,386 0,326
Kisméretű tömör tégla 38 1,43 0,528 0,384 0,324
Mészkőfal 50 1,34 0,516 0,377 0,32
Porotherm 30 0,42 0,28 0,23 0,2
Porotherm 38 0,342 0,243 0,207 0,188
Porotherm 44 0,3 0,218 0,189 0,173
Ytong P4-06 20 0,62 0,36 0,285 0,25
Ytong P4-06 25 0,516 0,32 0,26 0,232
Ytong P4-06 30 0,44 0,29 0,24 0,215
Ytong P4-06 37,5 0,361 0,252 0,214 0,194

 

Néhány javasolt  szigetelőanyag vastagság.

Tetőtéri hőszigetelésnél és homlokzati hőszigetelésnél sokat jelent a jól megválasztott szigetelőanyag vastagság. Homlokzat rendszer minimum 10 cm legyen. Tetőtérben 15 – 30 cm a szarufa méretét figyelembe véve. Gipszkarton előtét vagy válaszfalakba 5-10 cm a gipszkarton profil vastagságától függően. Beton alá 2 – 15 cm vastagságban is tehetünk hőszigetelő vagy hangszigetelő szigetelőanyagot.

Szigetelőanyag típusok. Mindegyiket megvásárolhatja nálunk.

Rockwool kőzetgyapot, Knauf, Ursa üveggyapot, Austrotherm, Baumit, Kingston, polisztirol szigetelőanyagok. További népszerű termékek: reviziós ajtó, tűzgátló ajtók, polisztirol gyöngy, ytong, cement, glett és gipsz, folyékony és tekercses lemez vízszigetelők, glettek, gipszek.

Telephelyeink ahol szigetelőanyagokat, gipszkarton rendszert vásárolhat. Kérjen árajánlatot telefonon és azonnal vásárolhat.  

Telefonszámaink70-6833330
70-5228468
email címünkinfo@gipszkartonok.info.hu
9. ker. Budapest, Soroksári út 164.4. ker. Budapest, Ipari park u. 911. ker. Budapest Repülőtéri út 2/a9023 Győr, Serfőződombi dűlő 3.
6000 Kecskemét, Matkói út 16.8360 Keszthely, Epreskert u. 4.3531 Miskolc, Kiss Ernő utca 276724 Szeged, Pulz u. 46/A.
7623 Pécs, Közraktár út 7/b8000 Székesfehérvár, Új Váralja sor 20.4400 Nyíregyháza, Kállói út 16.

Tényleg nagy a választék telephelyeinken. Segítünk kiválasztani a szigetelendő területre a legmegfelelőbb szigetelőanyagot. Ha kell odafigyelünk a pénztárcára is!!

Szigetelőanyag árak ITT  – Gipszkarton árak ITT  – Kazettás álmennyezet árakat ITT 

Szigetelőanyagra, gipszkartonra árajánlatot itt is kérhet.

Árajánlatkérő adatai



 

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?